2026. május 7-én tartották meg a református ének-zene és egyházi énektanárok 4. országos találkozóját Budapesten, az MRE Zsinati Székházának dísztermében. A Magyarországi Református Egyház Egyházzenei Igazgatósága és a Református Pedagógiai Intézet (RPI) közös szervezésű szakmai napjának fókuszában az új Református énekeskönyv, valamint az egyházi ének oktatási intézményekben betöltött kiemelt szerepe állt.

Áhítat és hangszeres sokszínűség

A szakmai nap a már kialakult gyakorlat szerint, az új énekeskönyv alapján tartott áhítattal kezdődött. Az alkalmon az ige, az ének, az imádság és a doxológia egysége teremtett áhítatos hangulatot. A gyülekezeti énekek Németh Pál kántor orgonakíséretével szólaltak meg. Az alkalom különleges színfoltjaként a 33. zsoltár éneklése közben az orgona mellett a citera is megszólalt, hűen a zsoltár szövegéhez: „...áldjátok azértan, hangos citerával, az Úr áldassék!...”

Szakmai előadások és módszertani újdonságok

A találkozó programjában számos gyakorlati és elméleti előadás kapott helyet:

  • Hajdú Ágota (ének-zene, népzenetanár, fejlesztőpedagógus) „Egy húron pendülünk. A citera szerepe az egyházzenei szolgálatban és a tanulási képességek fejlesztésében” című előadásában a népi hangszerek világát és a gyülekezeti énekkíséret lehetőségeit mutatta be. Kiemelte, hogy a citera mellett az ütősök, csörgők, furulya, koboz, tekerőlant, orgona és a népi vonósok is kiválóan szolgálják a kíséretet, míg a furulya és a műanyag csövek minden gyermek számára elérhető tanulási lehetőséget nyújtanak.
  • Draskóczy Balázs (ének-zene, egyháziének-tanár) „Hogy fogalmat alkothassunk…” címmel indított közös gondolkodást az egyházi ének szakszavairól. Bemutatta az órai munkát segítő, készülő kisfüzetet, amely az egyházi énekkel kapcsolatos fogalmak pontos megnevezését és kidolgozását tartalmazza majd.
  • Mórocz Ildikó (RPI ének-zene szaktanácsadó) „A részvétel a fontos”… felkészülés a zsoltáréneklő versenyekre című előadásában a korábbi „tudástár-előadás” tapasztalatait foglalta össze és gondolta tovább. A műhelymunkák bemutatása során hangsúlyozta: a felkészítés célja, hogy a diákok minél nagyobb átéléssel énekeljenek a megmérettetéseken.
  • Marczi Ernő (énektanár, karvezető) „Kész az én szívem, oh Isten, hadd énekeljek és zengedezzek” – avagy a versenygyőztesek és kórusok találkozója címmel tartott beszámolót. Képek és hangzó anyagok segítségével mutatta be a Csenki-verseny alkalmait, új lehetőségeit, valamint a Gála előkészületeit.
  • Vad Péter (ének-zene tanár, karvezető) „Hogy ne csak a papíron éljen… koralkonyv.hu” című, lényegre törő előadásában az új Református Énekeskönyv megismerését segítő digitális felületet mutatta be. Ismertette a kottaanyag elkészítésének folyamatát és a gitár-, illetve orgonakíséretek kiválasztásának, meghallgatásának módját.
  • Parola Csaba (énektanár, karvezető) „Szépen zengjenek hangszereitek” – korálkönyv az új énekeskönyvhöz címmel mutatta be az új kiadványt, annak előzményeit, motivációit és a műhelymunka részleteit. A kötet a 2-3 szólamú letétekkel nagy segítséget nyújt azoknak, akik most ismerkednek az énekkísérettel.
  • Csabina Andrea (egyháziének-tanár) „Kisvárdai Zenei Kör” – a kezdetektől napjainkig… című beszámolóját Mórocz Ildikó olvasta fel. A prezentáció kitért a másik két zenei kör alakulására is, hangsúlyozva az egymás munkájának megismerésére és a közösségformálásra irányuló célokat.

Keretbe foglalt szakmai párbeszéd

A találkozó szakmai kereteit Dr. Bódiss Tamás, az MRE Egyházzenei Igazgatóságának vezetője biztosította bevezető szavaival és zárszavával.A délután folyamán a résztvevők két szekciócsoportban, különböző témakörök mentén vitatták meg az elhangzottakat, majd közös összegzéssel és az alkalom hivatalos zárásával fejezték be a napot. A rendezvény ideje alatt a pedagógusoknak lehetőségük nyílt régi és új zenei kiadványok megvásárlására, valamint korábbi kották és gyűjtemények átvételére.

Köszönetnyilvánítás

A szervezők hálás szívvel köszönik mindazok munkáját, akik hozzájárultak a nap zökkenőmentes és méltó lebonyolításához. Külön köszönet illeti Dr. Bódiss Tamást és munkatársait a helyszín és az étkezés biztosításáért, valamint Németh-Kovács Nórát az adminisztrációs feladatok elvégzéséért és a regisztrációban nyújtott segítségéért.

Mindezért legyen Istené a dicsőség! Mórocz Ildikó, RPI